Élek én, mint oly sok éve
magányom csendes, lágy ölén,
legjobb barátaim lettek a könyvek,
mikben nem csalódtam én.
Ha felcsapom a könyv fedelét,
és utazok a betűk-tengerén,
messze-messze röpít képzeletem
s élem a mások életét.
Feltárul előttem sok, színes világ
s ilyenkor boldog vagyok nagyon,
megnyitom lelkem zárt kapuját,
az érzéseket áradni hagyom.
Sokszor csillog könny szememben,
máskor hangosan kacagok,
feledni tudom gondom, bajom,
mert kiről olvasok, nem én vagyok.
Kirekesztem a zajos világot,
a csend és nyugalom szigete vár,
itt feledem sok kudarcom,
háborgó szívem is megnyugvást talál.
Kategória: Versek
-
A legjobb barátom …
-
Szegény vagyok
Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.
S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.
És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.
Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.
Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok. -
BÚCSÚ
Már eltűnt régen a
hajó Veled
és én még mindég
kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a
szemem:
arcod vonásait
idézgetem.
tengerverés csapdos a
partokon:
benne hangod zenéjét
hallgatom.
S a szélben, mely
hajamba beletép,
ott érzem még a kezed
kezed melegét.
De mindez búcsú már,
tudom nagyon.
Elnyel a távol,
mint egy ősvadon.
Pókok szövik be
lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap
a szobád,
s elönt a hétköznapok
bús sora,
mintha nem is lettél
volna soha…
Csak én állok még itt.
De már ködöt
lehel a tenger
árnyékod mögött,
s míg lengetem a
kendőm, lengetem:
emléked lassan
eltemetgetem -
Dalol a honvágy
Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
régi eke szarvát
kezemben tartani.Harmatos hajnalon
régi útat járni.
Régi erdőszélen
virágot csodálni.Szeretnék még egyszer
tavaszbúzát vetni!
Jó fekete földet
a kezembe venni.Beszívni illatát
frissen kaszált fűnek,
mialatt a réten
tücskök hegedűlnek…!Látni, még csak egyszer,
a leszálló estét.
Villanó szárnyával
az érkező fecskét.Keleti ég alján
ahogy gyúl a csillag,
békés tájak fölé
békességet ringat…Istenem, add hogy még
egyszer haza menjek!
Régi hegyeimen
új bort szüreteljek!Fáj a bujdosás már.
Csupa fáj az élet.
Elvész idegenben
erdélyi cseléded.Régi hegyeimen
lábujjhegyen járnék.
Jó volna a napfény!
Szép volna az árnyék!Szép volna, jó volna!
Hallgass meg, Úristen!
Hisz más kívánságom
e világon nincsen:Szeretnék szántani!
Hat ökröt hajtani!
Régi ekém szarvát
még egyszer…
még egyszer
kezemben tartani!Wass Albert
-
Wass Albert – Én és az Isten
Nagy-nagy rémek űztek,
már mindent bejártam:
végső menedéknek
Istennél megálltam.S lám az Isten nékem
sziklaszilárd vért lett,
gond meg nem találhat,
baj hozzám nem érhet,mert az Isten nékem,
míg másnak csak támasz,
nekem menedékem,
végső menedékem!Míg örömben jártam,
nem leltem meg Istent.
Rá csak most találtam,
hogy elveszték mindent.Ilyenek vagyunk mi,
gyarló földi férgek,
úgy térünk csak Hozzád,
bánatok ha érnek,
szertekuszált álmok,
széttépett remények.Rátaláltam én is
szörnyű-szörnyű búban,
Atyai szavára
most, hogy rászorultam,
nagyon rászorultam.
(1928)Wass Albert
-
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.Bajorerdő, 1948.
Wass Albert