Kardos Dezső a község szülötte, a helytörténet kitartó kutatója, a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj kitüntetettje, a Debreceni Német Nemzetiségi Önkormányzat tagja.
Témába vágó művei: Vállaj község története, Vállaj egyházközségi története, a Vállaji temető sírkertje (DVD), a Vállaj-Mérk-Zajta sváb községek néprajza.
„1914. februárban elhunyt Orosz Árpád körjegyző, jobb kezem az építkezéseknél. [Az új templom építése ugyanis a legnehezebb háborús években is folyt!] A járási főszolgabíró 13 pályázó közül Szabó Elemért nevezte ki voksolás nélkül, amit a falu megfellebbezett. Egy év múlva végre elvitték. 1916-ban új pályázat után 10 pályázó közül egyhangúan Becsky Sándor választatott meg körjegyzőnek Mezőteremről.”
„1919 húsvét első napján megszálló oláh csapatok váltották fel a kommunisták uralmát. Majdnem azt merném mondani, hogy megváltásként jött ez*, ha 11 hónapi ittlétük az ellenkezőt nem bizonyította volna be. Loptak, erőszakoskodtak, rekviráltak mindent, mindenfelé szabadon.
* A kommunista terrort jellemzi, hogy a Tanácsköztársaság adott időszakában eleinte számos településen, így Debrecenben is szinte felszabadítóként fogadták a román csapatokat.
Bejövetelük azonban eléggé gyászos volt, mert az itt átvonuló csapatot Nyíresaholy és Mátészalka között majdnem tönkre tették egészen, a Szatmárról Mátészalkán át visszavonuló székely csapatok.
1920: „Végre hírül vettük, hogy vissza kell vonulniuk az oláhoknak, s így a község felszabadul. Csakugyan nap-nap mellett láttunk rablóbandákat, amint a Nyírség marhaállományát csordaszámra hajtja át. Utálattal néztük ezeket a manipulációkat, s a gyalázatosságok nap, nap után fokozódtak. Akár egy-két csavargó oláh is összelopkodott mindenfélét.
Így egy napon Mérk községben két oláh baka borjakat, sertéseket lopott, s itt hajtotta át. Panaszra jön [Vállajon] a mérki, s a jegyző fellármázza a falut, félreverik a harangot, s nekitámadnak a két katonának, elveszik a lopott jószágokat tőlük, egyiket egy kettőre lefegyverzik, de a másik menekül, sőt Reich tanító karját átlövi. A tömeg erre nekitámad, leteperi, megrakja jól. No, rendben volna! De a postamester oláh. Telefonon beszól Nagykárolyba. 40 csendőr jön ki lélekszakadva, összeszedik a falu férfijait, öreget, fiatalt, egy pár nőt is, behurcolják a községháza udvarára, s minden elképzelhető gonoszsággal, vadállati kéjjel minden ütlegelési móddal gyötrik, verik a behurcoltakat. Srek tanítót láncra fűzve s a ló ól ajtajához kötve verik. Reich tanító elmenekült a főbb tettesekkel, így mindenki szinte ártatlanul kap. Engem is elhurcolnak ugyanoda szuronyos oláhok, meg akarnak kegyetlenül verni, épp úgy, mint a többit, de egyik ismerős oláh csendőr pártomra kél, s siralomházba csuknak. Azt hitték, én verettem félre a harangot. Késő estig tartottak fogva, de beigazolódott, hogy a dologban nem voltam ludas, így eltávolítottak. Mintegy 15 embert azonban elhurcoltak Nagykárolyba, onnan Szatmárra, hol kegyetlenül verték őket. Becsky jegyzőt, Srek tanítót is. A fogságból azután csak a község váltságdíjára engedték szabadon.
Ezt tudva, minden visszavonuló oláh fenyegetőzni kezdett, lopott, s nem talált újabb ellenállásra. Sőt, azért, hogy a két bocskorost meglincselte a nép, 6 napi szabad rablást engedélyeztek a faluban. Ezt nekem a postamester bemondta, megkezdődött az értékmentés: az anyakönyveket, az egyházi kegyszereket stb. a torony alá 1,5 méter mélyen, csomagolva elástam.”
Reményi József monográfiája szerint az antant bizottsága Vállaj kérésére ez idő előtt járhatott a faluban megkérdezni az embereket, akik egyértelműen közölték — a vezetőség felvilágosítása alapján —, hogy Mátészalkára, Nyírbátorba járnak a vásárokra, mert ott könnyebb eladni a terméket. Debrecenbe járnak középiskolába a gyerekek, nem pedig Nagykárolyba. Mikor a határmegállapító bizottság kérdezte a lakosokat, hová járnak vásárra, hol adják el termékeiket, a fentieket válaszolták. Így csatolták Vállajt Románia helyett Magyarországhoz. Mivel ez ellen Vállajról nem volt fellebbező a határ kijelölésével kapcsolatban, sőt mindenki inkább Magyarországhoz akart tartozni (különös tekintettel a nagykárolyi 40 csendőr atrocitásaira, majd a 6 napi szabad rablásra), a határmegállapító bizottságnál nincs Vállajnak aktája. (IV.B.401/1922 Nyíregyháza, Jósa András levéltár)
Mint a Historia Domus feljegyzéseiből kiderül, „Az átadó Antant bizottság 1920. március 8.-án Mátészalkával egy napon Vállajt is átadta a magyaroknak. Eszeveszetten vonultak most vissza az oláhok, mindegyik félt az előttük hírhedtté vált falutól, s a tornyot lesték, nem kaszabolja le onnan őket valami titkos gépfegyver. Kitakarodtak március 8.-án minden nagyobb baj nélkül. A homoki szőlőket és Pórházát még megszállva tartották, a földek parlagon maradtak. Július 5.-én ez a terület is visszakerült.”
Suba János történész részletesen leírja a határkijelölő bizottságok munkáját. A térképeket készítő bizottságok „előzetes” térképet készítettek, azt gondolván, hogy a részletek megállapítása az érintett felek egyeztetése után kerül rögzítésre. Sajnos ebből nem lett semmi a legtöbb esetben. A tervet készítő „szakértők” eleve rosszindulattal húzták meg a határokat, és a kisantant országoknak a korábbi területi ígéreteikkel el voltak kötelezve. Ez jellemző volt a tárgyalásokra is, amikor csak a magyar félnek nem lehetett igaza a körülvevő rabló országokkal, valamint az őket védő Franciaországgal szemben. Ebben a szellemben a magyar—román határszakaszon a „K” szakasz: Penészlek-Szaniszló—Vállaj vonal volt pontosítandó szakasz. A fő elv az volt, hogy az országunk körvasútvonalát mindenütt elvették, ezen a szakaszon a Nagyvárad—Nagykároly-Szatmárnémeti vasútvonal volt a téma. Kikötötték, hogy a vasúttól a magyar határ legalább mennyi kilométer távolságra lehet biztonsági okokból. Így Csanálos községnek Romániához kellett kerülnie, mert Nagykároly vasútvonalához túl közel volt. Vállajt külön nem lehetett Csanáloshoz kapcsolni, mert szinte egybeépült Mérkkel. Ezért aztán Mérkkel együtt igényelték.
Valószínűsíthető, hogy Vállaj átadása előtt került sorra a Vállajt is érintő, Nagykárolyban tárolt iratok, jegyzőkönyvek, a Nagykároly képviselőbizottsági jegyzőkönyve stb., áthozására, mert Nagykároly megyeszékhely képviselőbizottsági jegyzőkönyvét a nyíregyházi megyei levéltárban olvastam. Az áthozásról csak szóbeli visszaemlékezések ismertek. Mind Láng Gyulának, mind Becsky Sándornak igen jó kapcsolata volt Nagykárolyban egyházi és közigazgatási szinten, sikerült valakiknek módot találni az okmányok időben történő áthozatalára. Haller/Halmos János jegyző beszélt erről 1942 után Uhl Teréznek.
A Vállajt fenyegető veszélyekkel kapcsolatban az egyik legsúlyosabb fejlemény Nagykároly város alábbi határozata volt:
Nagykároly város kérelme: Nagykároly város tanácsa szem előtt tartja ennek a régiónak a közeljövőjét és ennek megfelelően tárja helyzetét a magyar határmegállapító bizottság elé.
Határozat
A város kedvezőtlen helyzetére vonatkozóan a következő okokat emelnénk ki: a város elveszítette azon települések jó részét melyek a város élelmezésében fontosak voltak, és melyek itt — a nagykárolyi piacon értékesíthetik áruikat.
Feljogosítjuk dr. Darabanth Miklós polgármestert, hogy a magyar(-román) határmegállapító bizottság előtt megjelenjen, és kérvényezze Vállaj, Mérk, Ura és Csengersima Romániához való csatolását, azaz a Nagykároly központú környék természetes közegébe való reintegrálásukat.
Nagykároly város tanácsa plenáris ülése elé terjesztve 1922. február 17-én.
Tanu: Ion Tanco. Polgármester: Dr. Drabanth Miklós